Oldalak

2012. december 13., csütörtök

Rövid Közlemény #1


Smiki98 blogja vasárnap este törlésre kerül és ezzel egy időben az új Youtube csatornáján egy szintén új videóval kedveskedik majd annak akit érdekel a dolog.

2012. december 10., hétfő

2013 !

Lassan de biztosan a 2012-es évnek is búcsút mondhatunk.
Normál esetben most értékelném a FanMade New's első évét viszont tekintve, hogy milyen siralmas lett erre nincs szükség, de (!) a 2013 év több mint valószínű esemény dúsabb lesz. Többek között tervezett egy új projekt ami remélhetőleg lendít majd valamit a blog nézettségén. Ehhez természetesen szükség lesz arra is, hogy minél aktívabban és minél érdekesebb hírekkel kezdjek bele a bejegyzésekbe. A paintes sorozatoknak is egy termékenyebb évet kívánnék.

Kellemes ünnepeket mindenkinek ! :)

2012. november 1., csütörtök

Yoko Logan interjú

Kérdés: Ha jól tudom te többek között arra is vagy büszke a Hebis Barmok-kal kapcsoltan, hogy nagyon részletesen vannak kitalálva, megírva a történet szálai. Így, hogy még egy könyvet is írtál pluszban, feltehető a kérdés mikor és hogyan kezdett kibontakozni nálad ez az írói készség?
Válasz:
Igen, valóban azt tartom a HB legpozitívabb dolgának, hogy a történetszálak gyönyörűen vannak kidolgozva. Semmi sem véletlen és mindennek van magyarázata, minden kapcsolódik valamihez. Ez persze akkor lenne gyönyörűen átlátható, ha végre elkészülnék a többi résszel. Mert azok már meg vannak írva (ergo nem beszélek a nagyvilágnak).
Ezt az "írói készséget" úgy fogalmaznám meg, illetve úgy írnám körül, hogy:
Hatalmas fantáziám van és a fejem (meg a gépem is ) majd szétrobban a rengeteg ötlettől. Életem első könyvének megírása egy lehetőséget nyújtott ezen ötletek 2%ának megvalósítására. :D De bármikor lecsapnék egy olyan lehetőségre, amivel megtudom, valósítani a sok gondolatomat.
Maga ezek a gondolatok már egészen kiskoromban elkezdték lepni a fejemet, így magát történeteket már egészen általános iskolás korom óta írogatok.
Persze most már sokkal jobban és kidolgozottabban. :)

Kérdés: Előre láthatólag hány részes ez a sorozat, meddig van lejegyezve?
Válasz:
22 részes lesz a Hebi-s barmok, majd lezárás ként a 22. rész után egy Film! Ez már 100%os adat, ugyanis meg van írva! Természetesen még ezt bővíteném hisz van ötletem, de az idő hiányom, valamint a "munkatempóm" miatt nem tudom megvalósítani.
Még terveztem hogy a Film után folytatódik a sorozat, mint "Takás barmok" azonban ez nem így fog megvalósulni.
Előre láthatólag nem sorozatként, hanem mint 3db mozifilmként fog folytatódni:
"Taká-s Barmok Trilógia"
De persze ez még odébb van, azonban már azokba is írtam rengeteg kulcsjelenetet! Nagyon várom már! :D

Kérdés: Sokan próbálnak a magad féle első generációs veteránhoz -ha lehet így hívni- hasonlóan sorozatot csinálni a Paint használatával mégis hamar elvéreznek. Milyen jó tanácsot tudnál adni ezeknek az újoncoknak, ha már így általában kerülöd a velük való szóváltást?
Válasz: Csak egyet!
Tartsanak ki!!!
Még régebben, az úgymond "kerülésem" előtt hallottam, láttam miket vágtak a fejükhöz. Nos, én ugyan ilyeneket kaptam, csak durvábbakat. De mit tettem? Átnéztem az ilyeneket. Nem azért csináltam hogy magamnak hírnevet szerezzek, hanem mert végre találtam egy módszert amivel a
legtöbb ötletemet megtudom valósítani (az már csak egy + ráadás/élmény volt számomra, hogy kedvenc, Hebi nevű csapatomat szerepeltetni tudtam és általa lett egy kis "hívnevem")
És így utólag még annyit mondanék, hogy nem kerülöm a velük való szóváltást, csak spontán már olyannyira nincs időm, hogy inkább a nagyon közeli baráti társaságomat tartom magamhoz közel és próbálom saját magamnak utat törni. ^^"

Kérdés: Amikor ezeket a bizonyos dolgokat a fejedhez vágták megfordult a fejedben valaha is, hogy abba hagyd, vagy esetleg másik sorozatban próbáld ki magad?
Válasz: Igen, megfordult a fejembe, hogy abbahagyom. De utána mindig kedvem lett továbbcsinálni és így is lett. Valószínűleg azért mert máig nagyobb örömet okoz, ha magam előtt látom készen a művemet. Persze most már annyira nem tetszenek az első részeim, de ettől független a következőket ugyanúgy várom. :D
Egy másik sorozatba szívesen beszállnék, de csak, mint rendező, író. Sőt, máig keresem a lehetőséget, hogy valaki megvalósítsa az elképzeléseimet. Van is egy új sorozathoz ötletem, elképzelésem, amihez már évek óta gyűjtöm az adatokat.

Kérdés: Nagy sorozatfüggő hírében állsz, éppen ezért számomra üdítő példa vagy arra, hogy ha valaki valamibe belekezd, ahhoz értsen, vagy legalább kellően nézzen utána. Ehhez megfelelően rengeteg jól elhelyezett sorozatokban megszokott elemmel van tele a Hebis Barmok, ezeket az elemeket te ösztönösen rakod bele, vagy igényesen körül nézel, hogy mit hova kellene beilleszteni?
Válasz: Ösztönösen. A HB-nak úgy írtam a történetét, valamint a szereplők megjelenésének időpontját, hogy mellette észre se vettem hogy tisztára úgy csinálom, mintha egy sorozatban a színészekkel egyeztetnék hogy ki hogyan ér rá meg ilyenek és ehhez kapcsolva az ő történetük időpontját. :D :D
De persze nem összevisszaság van jelen, rendszerezve van minden!

Kérdés: Lenne az olvasók számára is néhány árusításra alkalmas spoiler? :)
Válasz: Lenne :D Én köztudott, hogy nem vagyok spoiler-utáló, és aki meg tőlem kérni spolier, annak adok is :D
 (bár már meg van írva és val'szeg nem változik semmi, azért leírom, hogy: ) Jelen állás szerint:
- A 15-16. Füves Cs élete utáni részekben Füves Cs már alig-alig fog szerepelni, persze jelen lesz.
- A 17. rész 90%-ában Suigetsu szerepel, így természetesen az egy Suigetsu centrikus rész lesz.
- A 21. részben kiderül minden arról, hogy Garfieldnek mi a terve.
- Az utolsó részekben már csökken a fontosabb mellékszereplők száma.
- A filmben NAGYON sokan meghalnak!
És a legkomolyabb:
- Karin hamarosan lefekszik valakivel, aki nem Sasuke!



Köszönöm Yokonak az interjút, és Smikinek ezt a kis logot:

2012. szeptember 25., kedd

Ízelítő #2 - Mókás Ördögűzés



Sziasztok, kedves FanMade News olvasók, itt Smiki98!

Nos, felkeresett Saikon, hogy mondjak nektek pár szót az új betervezett sorozatomról a Droll Exorcism-ról.  (rövidítve:DE) Kezdjünk is bele.
A DE ötlete akkor fogalmazódott meg bennem, amikor abbahagytam az EEGN-t (szintén DGM fan made) és elmentem Szicíliába nyaralni. Egyik nap zuhanyzáskor eszembe jutott, hogy mi lenne, ha csinálnék egy ilyet. Nem értem, hogy miért mindig a zuhany alatt jönnek a legjobb ötleteim. Ezek után viszont át kellett gondolnom az egész koncepciót, hogy ne kövessem el ugyanazokat a hibákat. Végül úgy döntöttem, hogy a történetben az ördögűzők lesznek a középpontban és nem a Noék. Hogy miért? Ez egyszerű. Sokkal érdekesebb és kedvelhető karakterek vannak az ördögűzők között. Még mielőtt befejezném, szeretnék pár szót szólni a megvalósításról. A sorozat körülbelül 7-8 részes lesz, mert nem akarok hosszabb sorozatba belekezdeni. Digitális táblagéppel és Paint programmal lesz elkészítve, ami szerintem egy nagyon szokatlan kombó. A grafika sokkal jobb lesz, mivel itt végre nem egérrel kell dolgoznom, de ebből kifolyólag nem, lesz a sorozatnak egységes stílusa, hanem az, ahogy sikerül kategória lesz, szóval ne piszkáljatok a kopi témával. Az első rész február eleje és március vége között várható. Ha többet meg akartok tudni a sorozatról, keressétek fel a blogomat ---à http://simonmiki.blogspot.hu/ Ennyi lett volna.
További szép napot mindenkinek!



2012. szeptember 23., vasárnap

Ízelítő - Espada Klub A Film

Espada Club - A Film

Az EC film lesz az utolsó fejezete az Espada Clubnak. Minimum 1 órás lesz és remélhetőleg a lehető legmagasabb színvonalú élményt fogja nyújtani az EC rajongók számára.Természetesen, kutyából nem lesz szalonna és az EC köztudott hibái sem fognak teljesen eltűnni, de igyekszem minél jobb munkát végezni. A történet fogalmazhatunk úgy, hogy 2 szálra lesz osztva amik rövid időközönként váltakoznak, sőt egyszerre játszódnak. Természetesen egy filler szálra gondolok és az eredeti sztorira.Ugyan már elmondtam egyszer, hogy az eredeti sztorit végig levezetem majd, de ne féljetek, emellett a filler szálra is jut majd idő. ;) Amit még megéri tudni, hogy Uryu Ishida egy olyan karakter akivel sem szinkronhangilag sem személyiségileg nem tudtam mit kezdeni. Viszont nemrég megihlettem és legalább olyan szerethető karakter lesz majd mint Yumichika. :D Spoilerezni inkább nem szeretnék, de annyit mindenképpen elárulok, hogy érkezőben van az a karakter akire a fél nézősereg vár és aki a filler szálban fog szerepelni! Majd ha kijön a trailer az több spoilerrel fog szolgálni. ^^
 ~ Markov

2012. április 9., hétfő

"A véget ért FM sorozat/Aaron - Doma interjú" - Ram-Kun

Itt egy újabb interjú és megint nem sikerült elég vagy annál több kérdést feltennem Domának mivel eléggé testre szabott okok miatt minél előbb közszemléletre kell adnom ezt a dolgot.:
Kérdés: „Vége az Aaron c. SOROZATNAK...
…Mi ebből nekem a hasznom? Ezen sokszor elgondolkoztam már.. Híres nem lettem tőle, Pénzt nem kaptam érte... Akkor miért is csinálom?” Te számítottál csupán 5 rész után hírnévre? Esetleg mikor elkezdted számítottál bármiféle haszonra?
Válasz: Jogos a kérdés. 5 rész után nem várhattam semmiféle haszont, viszont induljunk ki abból, hogy Dani 31 részt csinált és nem hiszem, hogy sok anyagi haszon járt érte. Sőt a hírnevével sem hatol annyira tág környezetbe. Tudom jön a kérdés, hogy miért Danit hoztam fel példának. Azért, mert az 1aé eddig a legjobb rajongói alkotás. Tehát ha én el is érem ezt a szintet egyszer, az még nem most lesz.. Sok kedvem és időm, pedig nincs arra, hogy a szabadidőm nagy részét erre áldozzam fel.

Kérdés: „Jò doma azèrt nem eshet le mindenkinek. Mellesleg senkinek nem esett le. Vagy elmondtad te vagy senki se jott rà. :O azèrt azt a rèszletet nem konnyu helyesen èrtelmezni” -Itt melyik részletre gondol konkrétan Markov? Illetve: „…Valamint az Aaronra is, ami nem próbálkozásnak számít, mert sok dolgot nem tudtok ti még:P” te mire gondolsz itt?
Válasz: Markovnak és még pár közelebbi személynek elárultam, hogy véget vetek az Aaron sorozatnak.. Nem arról van szó, hogy nem élveztem, hanem az előbb említett szabadidő pazarlás miatt nem szeretném folytatni. Az Aaron nem számít próbálkozásnak, ugyanis ehhez a sorozathoz úgy álltam hozzá, hogy van eleje, van vége, van közepe is. Az egész sztori ki volt dolgozva, szóval nem nevezném próbálkozásnak. Vannak dolgok, amiket sajnos nem lenne jó elárulni a ti érdeketekben, viszont annyit elárulok, hogy előfogok rukkolni valamivel:) Nemsokára...

Kérdés: Szóval ha jól értem az Aaron nem marad befejezés nélkül csak hamarabb lesz vége mint ahogy azt hitted eleinte?
Válasz: Az Aaron nem marad befejezetlenül. Szerintem sokkal később lesz vége, mint ahogy azt remélném:) És ezt a sztorit semmi pénzért nem lenne kedvem szétmarcangolni..

Kérdés: Én úgy gondolom rengeteg sorozat függő ember gondolja azt, hogy szivesen készítene ő is sorozatot bármilyen formában csak az ihlet lenne meghozzá. Habár nekem az az álláspontom, hogy az ihlet mindenkiben megvan csak a kellő hozzá állásra van szükség, de ezt sokan mások nem így vélik. Ebbe nemgondoltál bele, vagy muszály egy hobbinak az örömnél több haszont hoznia? Hamár Danit vesszük szerintem neki is voltak gondjai azokkal akik mindig a következő részt akarták, de elértek valaha is valamit a könyörgéssel?
Válasz: Én kezdetben nagyon rácuppantam a Dani által készített 1aé-ra, majd rátaláltam a HB-re is. Ez a két sorozat még tavaly akkora függőséget okozott nekem, hogy bele is vágtam az első sorozatomba. Ugyebár ez volt a "Sasuke Nyomában". Függőségem meglátszódott a sorozaton is.. Szinte mindenre rálehet vágni, hogy elloptam a másik két sorozatból.. Azonban még ezelőtt a sorozat előtt elkezdtem egy "gyakorlást" Mivel a nulláról indultam, ezért elsőre is elég furcsa karakterek születtek meg. Amikor ráuntam a teszt projektre fogtam és letöröltem a gépről. Nem tudom miért csináltam. De nem hiányolom mostmár. Az SNY 4. része is ugyanígy ért véget. Ezután jött az Aaron. Az első 4 részével úgy voltam, hogy igen ezt nagyon élvezem és mindenféle gond nélkül csak rajzolgattam. Azonban az 5. rész megrajzolása rengeteg időmbe telt. Szinte ráuntam a végére és ez csak azért volt, mert sietni kellett, mert kb. 2 naponta rám írt valaki, hogy: Mikor lesz már rész?.. stb... A rajongók igenis eltudják érni, hogy ráunj dolgokra.. Egyrészt ezért is hagytam abba a sorozatot.. Elegem volt abból, hogy időre kell gürizni.. Ha belegondolunk az elmúlt 1 hónapomban időm sem lett volna a sorozatra.. Ez is bizonyítja, hogy elfoglalt lettem.. Ez bizonyítja, hogy csak egy ideig lehet élvezni kellőképp a sorozatkészítést.


Kérdés: Szóval ha az Aaron márcsak egy lezárt fejezete lesz az életednek hivatalosan is nyugdajís FanMaker leszel az említett haszon nélkül vagy továbbra is folytatod „hobbi futásod” valami újjal? Vagy esetleg úgy tevékenykedsz (ha tevékenykedsz) majd ezután, hogy érvénybe lép a „…nem akarok a FanMadesek közé tartozni..” kijelentésed?
Válasz: Ha az Aaron menne is tovább akkor is vége lenne egyszer. Persze, hogy megint belekezdenék valamibe. A sorozat rajzolása alatt többször is jöttek ötletek, amiket megakartam valósítani. Ezek legtöbbször akkor jöttek mikor semmi kedvem nem volt az Aaronhoz. Persze, mint mondtam nem akarok FanMadesek közé tartozni.. Ezek az alkotók beszorultak egy bizonyos dobozba.. A doboz egy határt jelképez.. Én viszont szeretnék túljutni a dobozon.. Valami olyat szeretnék csinálni, amivel nagyobbat lehet ugrani. Tehát érvénybe lép a kijelentésem.

Kérdés: Vannak tervek ugymond választási lehetőségek, hogy mivel tovább ezek után, vagy már megfogalmazódott benned, hogy konkrétan mi lesz a projekted? Megosztanál pár információt róla/róluk néhány szóban, maradsz-e ennél a történet stílusnál , mekkorák az elvárásaid pl.: epizód szám , +film, esetleg csak film, illetve ennél nyomósabb dolgokat teszem azt spoilereket? (:
Válasz: Amiben biztos vagyok, hogy az ilyen fajta történet típusokhoz kötődöm. Persze itt most nem arról beszélek, hogy szuper erős tinédzserek harcolnak. Engem mindig is jobban érdekeltek a drámai történetek, ahol izgulni kell a karakterért. Viszont nem tudom, hogy mikor is lesz az a következő projektem. Ugyanis, ha ez a projekt még a közel jövőben fog megvalósulni, akkor mindenképpen megint a saját korosztályomat megcélzó történetet találnék ki.

Kellemes húsvétot így utólag mindenkinek.^^"


2012. március 27., kedd

Folytatás - kezdő FM sorozat/EEGN - Smiki interjú

A szünet után folytatás Smikivel akinek eleget téve meginterjúvoltam:


Kérdés: -Azt állítod, hogy az EEGN nem paródia, pedig ha egy kisgyerek szintjén mérjük a humort, akkor pont ráillik a paródia fogalmára. Szóval ez a kijelentés nem csak védekezés azokra a véleményekre, amik szerint az EEGN nem vicces?
Válasz: -Nem védekezés, de jó helyen kapizsgálsz. Ennek a rövid magyarázata annyi, hogy amikor eldöntöttem, hogy megírom az első rész kidolgozását akkor nem jutott eszembe semmilyen jó poén ezért már előre kijelentettem, hogy nem paródia lesz. Az én sorozatomat leginkább a HB-hoz hasonlítanám.

Kérdés: -Én kicsit soknak tartom a szójátékokat, ezekkel akarod betölteni a humor hiányos részleteket az epizódokban?
Válasz: -Pontosan így van.

Kérdés: -Megpróbáltam kihúzni egy kis építő kritikát Herp Derpből neked, de most csak ennyi jutott:
Ahogy már írtam: "A többi sorozat úgy gondolom, nem üti meg azt a szintet, hogy írjak róluk."
Most, hogy újra végigszenvedtem az első részt, ezt duplán tudom állítani.
Hozzászólni való?
Válasz: -Két hozzászólásom lenne. Teljesen igazatok van. Szerintem az első résznél az volt a nagy hiba hogy nem tudtam mire vállalkozom. A második pedig ehhez a Herp Derp-hez lenne. Nem ismerem a fickót, nem akarok vitát nyitni vele, de nekem nem tetszik az, hogy ennyire nyersen fogalmaz. Mert így ha egy ismeretlen elolvassa, ezt a két sort tőle azt mondja magában, hogy ez egy egoista f*sz, és nem foglalkozik vele többet. Ettől függetlenül amit ír az igaz.

Kérdés: -Megkérdeztem néhány "névtelen" embert arról, hogy mit gondol a sorozatodról és a válasz többnyire az volt, hogy nem sok jövőt jósolnak neki. Mit üzensz nekik?
Válasz: -Ne igyatok előre a medve bőrére! Gondoljatok csak a HB-re. Mekkora problémákkal küszködött és most meg a HB és az EAÉ a két leghíresebb paródia. (-Nemértem mért veszed annyiszor egy kalap alá a HB-t.) (:

Kérdés: -Megosztanál néhány spoilert a mások által kétségbe vont jövőre nézve azoknak, akik megszállottan követik a kezdő FM sorozatokat?
Válasz: -Természetesen! A negyedik résztől felpörögnek az események. Harc-harc hátán lesz. A negyedik részben megismerünk még 3 ördögűzőt.

Kérdés: -"Nemrég" még terveztél egy FanMade Studio c. sorozatot, amiben kritikákat adtál volna ki különböző FM sorozatokról és erre kaptad a kommentet, amiben összefoglalva az állt, hogy "mire a nagy tudásod" erre védekezés kép te azt hoztad fel, hogy te csak painten nem tudsz jól rajzolni. Szerinted a te sorozatodból csak a "jó rajz" hiányzik?
Válasz: -A grafika igazából csak a körítés. Az eddigi részekben a történet is elég silány volt és a poénok elcsépeltek voltak. De a továbbiakban igyekszek kreatívabb lenni.


Köszönöm a lehetőséget!

2012. március 7., szerda

Smiki billentyűiből.


Szóval Smikivel megbeszéltük, hogy ír egy bejegyzést az EEGN 3.részéről amit később én is kirakok ezen a blogon tehát ismét egy bejegyzés más billentyűiből, illetve ebben a bejegyzésben írt még a tervezett JH mangáról is:

"Üdvözlök mindenkit!

Nos Saikon a FanMade News blog főszerkesztője vett rá hogy megírjam ezt a bejegyzést. Először is egy kicsit szeretnék beszélni az EEGN 3.részéről. Sokan mondták hogy a grafika az első két részhez képest sokat javult. Ezekkel az észrevételekkel egyetértek. A következő pedig az hogy sokan felhozták hogy ez akkor egy paródia? Képzeljétek ezt én már ezerszer leírtam hogy az EEGN NEM PARÓDIA. Most inkább nem részletezném mert hosszú lenne. Nos André barátom rávilágított nagyon sok hasznos dologra amit előre is köszönök. Ezek olyan dolgok mint például hogy mik kötik le a néző figyelmét és a többi... Írnék pár szót a 4. részről. Mivel láttam hogy a kedves nézőközönséget jobban megmozgatják az ördögűzők ezért úgy döntöttem hogy csinálok egy részt ami teljesen ördögűző centrikus lesz és így kielégítem a kedves közönséget.(Ne röhögj nem úgy értettem!!!) Nos ennyi lett volna az EEGN-ről. Most jöjjön egy másik téma... -( Saikon: Személy szerint engem nem az ördög űzők érdekelnek. ;) )

A másik téma pedig a JH Manga! Sokan jó ötletnek találják,köztük Matten is és sokan rossz ötletnek. Nem tudom hogy ez miért van,pedig a JH egészen a FanMade világ történelmébe vezet minket vissza. Ki nem akarja ezt látni? Nos mivel Gáspi elég kevés infót mutatott a Mangából ezért mutatok kettő képet csak hogy a kedves publikum tudja hogy mivel áll szemben..."

Köszönöm a bejegyzést Smikinek.

2012. március 3., szombat

Herp Derp a FanMadekről

Itt egy bejegyzés Herp Derp-től aki már nem kis ideje tartja szemmel a FanMade univerzumát és talán jó pár bejegyzéssel később is ez lesz az egyik kedvenc bejegyzésem:



Fanmade alkotásokról vegyesen
A legelső rajongói alkotás, amibe belefutottam az a Fun With Akatsuki volt még sok évvel ezelőtt. Bár viccesnek és újszerűnek találtam (ráadásul épp Narutard korszakomat éltem) túlságosan sötétnek és nyomasztónak éreztem az egész megvalósítást. Ez főképp a nagyon mély tónusoknak és vastag vonalaknak volt köszönhető. Ettől eltekintve élveztem azt a pár epizódot, amit az azóta már sokat emlegetett izraeli fiatal készített, de hamar lecsengett az egész.
Az Egy Akatsukis Élete már mélyebb behatást tett rám, bár meg kell említenem, hogy ezt a kijelentést nem kell „soknak” érteni. A behatás itt csak azt jelentette, hogy élveztem a részeket, néha még el is mosolyodtam (inkább a jól elhelyezett utalásoknál, mint a poénoknál), viszont nem vált kedvenc sorozatommá. A Dani neve által fémjelzett EAÉ egy frappáns alkotás, kifejezetten jó rajzstílussal és dinamikus animációkkal, így sajnos-nem sajnos nem is váratott magára sokat, hogy ilyen-olyan próbálkozások szülessenek meg a szárnyai alatt.
Mindamellett, hogy érthető az ok-okozati lánc, nem tetszett, hogy egyre több, sokszor végtelenül ostoba és rossz alkotások tömkelege jelent meg az úgynevezett Fanmade piacon. A Hebis Barmok volt az első, amelyikkel szerencsém (?) volt összefutni. A nyilvánvaló pozitívumai mellett, mint: egyedi rajzstílus (ami kinek tetszik, kinek nem), a Naruto történetétől egyre jobban eltérő saját storyline, Yoko egész kellemes orgánuma, sajnos szerintem nagyon sok negatívuma van. Abból a szempontból kifejezetten rossz választás volt a Hebi, mint főszereplő, hogy a Naruto történetén belül szinte alig tudunk meg valamit a karakterekről. Yoko ráadásul mintha ezt a kis információhalmazt is egyszerűen kidobta volna a kukába: a Hebis Barmok szereplői legfeljebb kinézetükben és nevükben hasonlítanak a Narutoban megjelenő megfelelőikhez.
A saját történet miatt új, a Narutoban egyáltalán nem szereplő karakterek jelentek meg, ami érdekes is lehetne, de sajnos bármennyire is pozitívum a saját story, akkor már nem az, ha az teljesen érdektelen. Nem érzek minimálisan se semmit egyik karakter iránt, sőt néhány még kifejezetten idegesítő is. Míg az EAÉ részei alatt viszonylag meg lehet kedvelni a szereplőket, addig a HB-ben ez már nem ilyen egyszerű, aminek szerintem nagyon egyszerű oka van: jellemtelenség és a történet kidolgozatlansága. A Hebi karakterei habár majdnem mind új jellemet kaptak, de ez nem hozott érdembeli fejlődést. Akinek a Narutoban megjelenő Hebi is tök érdektelen, fillerkarakterekből álló csapat, azok számára szerintem a Hebis Barmok Hebije is az marad. Ez egyesülve a történettel egy semleges érzelmű elegyet alkot. Suigetsu egy rész alatt összejött egy teljesen random karakterrel, akitől a rész végén már meg is fosztották. A nézőnek ideje sem volt, hogy bármiféle hatással is legyen rá ez az esemény, így meg totál érdektelen lesz Suigetsu depressziója a következő részben. Egy karakterrel, aki öt percig volt a képernyőn nem tud a néző azonosulni. Persze érthető, hogy Yoko ezt saját tapasztalataiból, saját depressziójából szülte, de ha meg az a helyzet, hogy a saját történetedet akarod előadni fiktív környezetben, akkor érdemes a nézőt jobban bevonni a dologba és nem in medias ressel belenyomni azt a sűrűjébe. A háttér ismertetésére, a mézes hetekre akár több epizód is elmehetett volna - emelett meg lehetett volna másik szálon poénos story is, így nem húzzák a szájukat a nézők - és akkor talán többet is jelenthetett volna ez az egész ív. Így viszont egyre jobban eljutunk oda, hogy jellemtelen, érdektelen karakterek körül érdektelen történet forog. Nagy kár.
Az Espada Clubról már többször kifejtettem a véleményem a blogján, így nem akarok sokáig húzni. A rajz bár hagy kívánnivalót maga után, nem rossz. A probléma az animációval van, ami gyakorlatilag nincs is; úgy tűnik szinte, mintha egy képregény képei csak egymás után lennének vágva. Már javasoltam, de itt is leírnám: jobban állna egy manga, így a rajzok jobb kidolgozására is jutna idő. A történet csak egy kifogás a poénokhoz, a poénok viszont nem jutnak tovább a pisi-kaki-szex-buzi szinten. A szereplők a főszereplőkön kívül élettelen bábuk, amelyek csupán a díszlet előtt pörögnek-forognak, meg néha „poénkodnak”. Kíváncsian várom a megújulást, mert ez eddig nem élvezhető számomra.
Az Aaron viszont kellemes csalódás volt, ami eddig úgy tűnik képes kiugró eredményt is produkálni majd a jövőben (ha folytatódik). A rajzolás és az animáció bár néha nem klappol, mégis mozgalmasabb és élettel telibb, mint például az Espada Club vagy a Jitsu Harcosok bármelyik jelenete volt. A történet is kezd eltérni a sablonok egymásra hányásától, ha majd a karakterek is kidolgozásra kerülnek, akkor egy kifejezetten érdekes sorozat lesz belőle. A hiba itt is megvan, túl kevés jelenetet kapnak a szereplők ahhoz, hogy érzelmeket váltsanak ki, és a túl kevés szereplő (főleg „gonosz”) miatt már unalomba fullad, hogy állandóan Sinneddel csatáznak a főszereplők.
A többi sorozat úgy gondolom nem üti meg azt a szintet, hogy írjak róluk. Nekik vagy gyakorolniuk kell, vagy felhagyni az egésszel, ha rájönnek, hogy ez nem nekik való. Ami nem megy, azt felesleges a végtelenségig erőltetni. Végszóként meg egy jó tanács: tudom, hogy tizenévesként az ember lánya, fia minden sikeres dolgot megpróbál lemásolni, a saját ötleteit hozzáadni. De érdemes először végiggondolni pár napig, hétig vagy hónapig: ez biztos menni fog? Van elég ötletem? Tudok én történetet kitalálni? Tudok új poénokat elsütni? Ha bármelyiknél is kétség merül fel, akkor inkább még gondoljátok végig többször a dolgot, vagy oda juttok, hogy a sorozatotok pár (nevetséges) rész után eltűnik a süllyesztő fekete, büdös tengerében, ahogy ez például megesett a Jitsu Harcosokkal és a Bleach Note-al is, vagy a több tucat hasonló gyászos alkotással.



Köszi a bejegyzésért Herp Derp.

2012. február 25., szombat

Hír: EC spoiler rengeteg...

Szóval az Egy Akatsukis élete folytatódik a maga idejében, Markovtól pedig itt az új interjú ami már az Espada Clubról szól illetve a végét Gáspi az EC Ichigójának szinkronja tölti ki aki most egy "kicsit" hosszasra fogta a szót. Illetve ezután a bejegyzés után kicsit másfele úszok majd az Espada Clubtól.
Olvassátok:


Kérdés: Mi van a 10.részbe beígért Ulquiorra énekkel, látható lesz a 11.részben?
Válasz: Akartam rakni èneket,de vègul nem volt rà idom,mivel a gèpem napjai megvoltak szàmlàlva. Tehàt ugrott...De semmi pànik valamikor bepòtolom,valòszìnu a 11.rèszben...De akàr egy kulonkiadàsban is megfelelne...Meglàtjuk.
Kérdés: Sokak szerint nem jó humor, hogy Ulquiorra meleg volt, és állításod szerint végig tervezted, hogy hetero lesz. A kérdés az, hogy volt-e jelentősége ennyi ideig húzni a dolgot?
Válasz: Hàt szinte màr az elejèn elterveztem,de a negatìv visszajelzèsek is segìtettek az elhatàrozàsban. Hogy mièrt is kellett vàrni vele az szerintem egyèrtelmu... Eloszoris fontos volt kihasznàlni a ''negatìv humort'' teljes mèrtèkben,ès kellett legyen ok is amièrt Ulquiorràròl kiderul,hogy heterò...(Orihime)
Kérdés: Szóval az Espada Club A Film projektje törölve lett, helyette kapunk egy jóval későbbi különkiadást. Így is marad a terv miszerint Aizenről kiderül, hogy Super Saiyen?
Válasz: Nem kulonkiadàs lesz,hanem az utolsò rèsz lesz jòval hosszabb kb 20-25 perc. Sajnos ha nincs film,SS Aizen sem lesz.Màrpedig 98%,hogy nem lesz film.
Kérdés: Tervezel olyan részt amelyikben kibújnak azok a szereplők a sötét sarokból egy főszerep erejére akik eddig nem nagyon mutatkoztak?
Válasz: Nem mind egyszerre ès nem is mindannyian.Olyan karaktereknek mint pèldàul Barragan vagy Nnoitora nincs valami nagy rajongòtàboruk,tehàt a szereplèsuk sem kulcsfontossàgu.Persze a minimàlis szerepuk meglesz,ahol megkell legyen.Màs a helyzet az olyan karakterekkel mint yumichika vagy Urahara akik a legkozkedveltebbek.
Kérdés: A rossz kritikák befolyásolnak a történet folytatásában, ha igen milyen mértékben?
Válasz: Ha ùgy vesszuk,èn mindìg azt mondom,hogy ùgy csinàlom a sorozatomat ahogy akarom,viszont tagadhatatlan,hogy nèhàny helyzetben befolyàsoltàk a dontèseimet. Ulquiorra nemi vonzòdàsa,Ichigo hangja,(bàr eleinte azèr volt olyan mert nem volt valami sok szinkronhangom.) De megpròbàlok minèl kevesebbet hallgatni màsok negatìv vèlemènyère,ha èn ùgy làtom,hogy amit csinàlok az megfelelo.
Kérdés: Megosztanál némi spoilert a rajongóid kedvéért? (Akit érdekel jelöléssel lehet olvasni!)
Válasz: / hm...............................................Orihime teherbe fog esni....
Na jò csak vicceltem :D...Legyen nektek gyerek nap :) a 11.rèszben fel fog tunni a szìnen 3 ùj karakter melybol 2 a tovàbbiakban is làthatò lesz mint foszereplo.Az egyik a 3 kozul igen csak nehèz napokat fog okozni Aizen samànak.
 /


Gáspi hosszasra vett mini interjúja:

Kérdés: Milyen véleményed van Markovról mint pozitív mint negatív értelemben?
Válasz: Hát felemás véleményem van róla, de többnyire csak pozitívat tudok mondani, mert ami negatív az magán jellegű szóval erről nem beszélhetek. Markov egy érdekes személyiség, aki segítőkész, bár vannak neki is kiakadásai, mint mindenki másnak. Szeretem Markovot (nem b*ziul érteni!!!!:@) mert jól el tudunk hülyülni ha beszélünk, és meg is bízunk egymásban. Ezt már többször bizonyította mindkét fél. Ja és mégvalami, az EC egy sz*r 1AÉ kopi!!!! (csak hülyülök^^)

Kérdés: Mi volt a tapasztalatod Markovval szemben mint személyről az EC elején amikor sok pofon érte és védekező pozíciót kellet felvennie teszem azt hívjuk ezt vitás korszakának?
Válasz: Markov eleinte egy egoista f***kalapnak tartottam, ám amikor jobban megismertem rájöttem, hogy egy jófej srác, és totál el lehet vele hülyülni. Ez a folyamat a vitás korszakban zajlott, és ezért fokozatosan álltam át Botiék (Stuporo) oldaláról Markov oldalára. Ez a folyamat addig ment, amíg Markov rám nem bízta az Espada Club Ichigo-jának hangját. Eredetileg teljesen rossz volt hozzá a hangom, és csak azért fogadtam el Ichi hangját, hogy majd az Espada Club végén az én karakterem szüntesse be ezt a borzalmat, (ez volt az akkori gondolkodásmódom) ám az 10. részre már szinte részemmé vált a karakter, és totálisan átéreztem Ichigo helyzetét, és aaaahhhwwww *-* icc pörfikt. *-* (bocsi hogy itt ömlengek és totál eltértem a témától, de ezt bele akartam csempészni az interjúba) Nos kb. már kifejtettem, hogy mi is volt a benyomásom Markovról, jöhet a következő kérdés.

Kérdés: Ha te lennél az Espada Club készítője, miként jellemeznéd az EC-t és mit tettél volna másként Markov helyében?
Válasz: Hát ha most csak az Espada Club-ra gondolsz a „mit tettél volna másként Markov helyében?” kérdésben, akkor a válaszom az, hogy talán nem volt érdemes még a FanMades világ hajnalán összevesznie Stuporoval, mondjuk igaz, hogy Markov tehetetlen volt, mert Stuporotól érkezett a támadás, de én a mai fejemmel, kicsit érettebben mint akkor voltam (ugyanis énis összevesztem Stuporoval még régen) ma már nem mennék bele egy újabb ekkora szintű vitába, mert Stuporo kicsit „tapasztaltabb” vitázásban mint én, vagy Markov. Az Epsada Clubbal kapcsolatban csak annyit változtatnék, hogy kevesebb perverz poént használnék, és próbálnám a karaktereimet jobban kihasználni, mert lássuk be, hogy Noitora, Zomari, Stark, Sayel Aporo, Barragan, és Aaroniero viszonylag keveset szerepelnek ahhoz képest, hogy szinte az egész műsoridőt Aizen, Grimmjow, Jammy, Ulquiora kvartett teszi ki. Valamint visszahoznám az Espada Rádiót, mert imádtam a nagyonostoba kérdéseket.

Kérdés: Ha minden igaz most egy Mindennapi Espada című Bleach paródia FanMade-en gondolkodsz. Mit gondolsz Markovhoz képest meddig fogsz eljutni?
Válasz: Hát az előző sorozatom nem hozott különösebb sikert, csak annyit, hogy megismertem csomó ember a fanmades/animes világból, akik közül sokakkal jóban vagyok, köztük Markovval is. Az Espada Club többnyire perverz „poénokból” áll. (a poén szót azért tettem idézőjelbe, mert én abszolút rühellem ezeket a „poénokat”) Markov azt nyilatkozta/írta/közölte hogy az Epsada Club körülbelül 20-25 rész körüli hosszúságnak fog örvendeni. Ezzel szemben a Mindennapi Espada olyan 15-20 rész lenne maximum, pedig vannak melléktörténetekre ötleteim, sőt azt is meg merem kockáztatni, hogy ebből a 15-20 részből az eredeti, azaz a Bleach sztorija körülbelül olyan 6-7 részt fog magába foglalni, és ezen részekben is többnyire a fanfiction kerül előtérbe, mintsem az eredeti történet. Annyit elárulhatok, hogy film nemvalószínű hogy lesz, ugyanis itt a legfőbb indok a lustaság, és az, hogy a történet alapján a sorozat végére már nem lenne becsúsztatható. A Mindennapi Espada úgymond „rajzfilmesebb” fanmade lesz abból a szempontból, hogy az epizódok hossza nagyjából szeretném ha azonos lenne, és végezetül szeretném még kijelenteni, hogy a Mindennapi Espada-nak csupán 1 openingje lesz, és ha van hozzá türelmem, és elég energiám, és nem vagyok lusta, akkor a nézők még ending videót is kaphatnak.




 ...hogy FanItachi szavaival élhessek "Ezzel a -bejegyzés- komplett is lett".

2012. február 18., szombat

Hol a búcsú? Dant-C

Aki ezt olvassa már rég tudja, hogy Dant-C felhagyott az Egy Akatsukis élete alkotásával (állítása szerint). Olyat már sokszor hallottam másoktól, hogy önző dolog volt, hogy még csak el sem búcsúztál a rajongóidtól. Igen másoktól. Ha abbahagytad szerintem sokan lennének kíváncsiak, hogy például az "utolsó" részben kinek a vére volt ami a földre loccsant. Nem sokan látták és talán Markov se tud róla, hogy a saját kezűleg írt búcsú levelét amit nem sokkal publikálása után törölt még mindig megtekinthető és példa arra, hogy Daninak mit kellet volna írnia ahhoz, hogy rajongói megértsék helyzetét. Idézem Markov búcsúüzenetét (Nyugi EC rajongók ez már nem aktuális):

Dátum:2012. február 11., szombat
Cím:Ezuttal nem vicc....tènyleg vège
Üzenet:
Pont mint gàspi ès doma baràtaim kijelentettèk sorozataik vègèt (gàspi el se kezdte) megteszem èn is...
Az espada clubnak vège...pont ahogy az aaron SOROZATNAK ès a mindennapi espadànak,az 1aèrol nem is beszèlve......Vège....Majd roviden beszàmolok egy videòban az okokròl...VISZONT!!!
èn nem fogok eltunni...Maradok ès ùj kategòriàhoz nyùlok.Olyasmit fogok csinàlni amit magyar fan mades mèg soha.Persze ezek csak tervek.mèg ott van a manga meg a naruto fan made opciò is...ez mind a jovo zenèje.
Most orulhetnek Stuporo ès a tobbi anti EC fan akik fujjolni tudtak csak...Meg persze a fanatikus 1aè rajongòk akik csak azt tudtàk hajtogatni,hogy kopiiiiiiiiiiiiii!!!!!!!!!
Nektek felteszek egy kèrdèst:Most jòl èrzitek magatokat?Elègedettek vagytok?
Szeretnèk megkoszonni mindent azoknak akik kitartottak a sorozatom mellett eddig ès akik nèzni fogjàk az ùj munkàmat...Koszonom mindenkinek nagyon,elvègre 10 epizòd kèszult el ami nagy teljesìtmèny azt figyelembe vève,hogy a legtobb sorozat 3 rèszig se tart, ès ezt csakis nektek koszonhetem.Kicsit sajnàlom is,mivel annyi otletem ès poènom volt elraktàrozva,de ez màr sok volt kicsit...Tehàt 3 SOROZAT vège lett bejelentve ma ami fèlig kihalàst jelent a magyar fan made vilàgnak...De visszatèrunk mindannyian ùj alkotàsokkal.
Addigis legyetek jò,vigyàzzatok magatokra ès a mihamarabbi viszontlàtàsra... :')

Markov ès az espada club bùcsùznak toletek :')

Talán gondolhatják: Esetleg Dant-C, nem folytatod titokban? (Reméljük igen!)


2012. február 15., szerda

FanMade New's

Hírek a FanMade univerzumból! Az oldal mozgalmasan akar tevékenykedni, hogy minél több hírrel szolgálhasson. Bemutatkozik a FanMade New's egy kezdő hírrel- Interjú Markovval az EC alkotójával:

Kérdés: -Miért lettek kétségeid az Espada Club folytatására röpke pillanatig és mennyi köze van ahhoz, hogy szép számmal hagyták abba tevékenységeiket a FanMade műfaj mostani korszakában?
Válasz: -Nem kétségnek nevezném, hanem màr régóta gondolkozom a jövőn ès egy màs fajta FanMade-re vàgytam ami szórakoztatóbb ès jobb lett volna az EC-nèl.Amikor megláttam,hogy egyszerre minden FanMade-es abbahagyja a sorozatàt,ùgy èreztem talàn nekem is ezt kellene tennem...Aztàn vègül inkàbb ùgy döntöttem, hogy folytatom ès nem okozok csalódást senkinek....


Kérdés: -Mit gondolsz a sok posztot felhagyó FanMaker-ről?
Válasz: -Szerintem mindenkinek jogàban àll azt tenni amit jònak làt, anèlkül,hogy rajongòk vagy spanok befolyàsolnàk a döntèsèt...Persze sokkal jobb amikor vàrod a sorozatokat ès èlvezheted őket,
de azt is figyelembe kell venni,hogy a fan makereknek ez iszonyù munka amit az egyszerű nèzők el sem kèpzelnek...Tehàt ha valaki befejezi,abba senkinek nincs beleszòlàsa...


Kérdés: -Mit gondolsz elsősorban mik lehetnek az okai annak, hogy rosszakaróid száma megközelíti az Espada Club rajongóinak számát? Bennük vagy sorozatodban találhatjuk meg főként a hibákat?
Válasz: -Nem tùlozzuk el kicsit? XD Az tèny,hogy mostanàban a rosszakaròim szàma megnőtt kicsit,de hogy megközelìtse a rajongòk szàmàt,az tùlzàs. Mellesleg ezek az egyedek àltalàban az első 2-3 rèszre ugranak rà mindenfèlèvel, amièrt legbelül nem is hibàztatom őket, mert illendő belàtni:Az elso 4 rèsz szànalmasan gyenge...Hogy bennuk vagy bennem van-e a hiba az relatìv. Legtöbbször a kritizàlòk hibàznak szerintem, mert a legtöbb negatìv jellegü kritika abbòl àll, hogy ''ez fos'' ''szar'' ''ritka fos'' ''1Aè kopi''. Ha valaki ìgy àllìtja be akkor nyílvànvalò, hogy kötekedni akar ès semmi èpítőt nem akar nyùjtani.nNem meglepő a reakciòm ezek utàn. Csak sajnos ott hibàzom el, hogy aki tènyleg negatìv de èpìtő kritikàt akart ìrni azt gyakran elküldöm a fenèbe.


Kérdés: -Milyen a kapcsolatod Fekete Danival bővebben és mennyit segít/segített lelkileg?
Válasz: -Mint minden FanMadesnek, nekem is Dani a pèldakèpem, màig is.Csakis neki köszönhetem,hogy sorozatba kezdtem.Eleinte nem nagyon beszèltünk egymàssal, èn mert fèltem ràìrni, Dani meg mert nem ismert. Aztàn megismertem èlőben is onnantòl nyitottabb lett a kapcsolatunk. Lelkileg rendesen feltudott tùrbòzni...Elèg volt ràmszòlnia màris volt erőm ès kedvem rajzolni. XD


Kérdés: -Mit gondolsz arról az egy évről amit eddig eltöltöttél mint FanMaker?
Válasz: -Egy igen csak fontos periòdusa volt az èletemnek, mègha eleinte igen csak egyhangù volt. Mindenki utàlt majd miutàn megismertek jobban szinte mindannyian megkedveltek.Nem mondanàm se hogy jò volt se hogy rossz. Ez is egy tapasztalat, mèghozzà olyasmi ami jòt tenne azoknak akik azt hiszik,hogy a FanMade vilàg csak hòdolàsbòl àll.


Kérdés: -Mennyire érte meg?
Válasz: -Nagy rèszben megèrte. Fontos ez a tapasztalat.

Kérdés: -Milyen emlékeket élményeket adott? Rossz/Jó
Válasz: -Mindenfèlèt.Sok èrdekes ès jòfej embert ismertem meg ès kreatìv voltam, meg persze kaptam pàr pofont ami nem esett jòl...De összessègében jò èlmènyek.


Kérdés: -Mennyi helyet igényel az Espada Club a magánéletedben (mondtál le valamiről a sorozat érdekében)?
Válasz: -Igen sokat...Vannak akik nagyon keveset szentelnek a rajzolàsra ès èn nem az a fajta vagyok. Gyakran 4-5 òràkat rajzoltam naponta, volt,hogy reggeltől estig...Olyan is volt, hogy napokig nem rajzoltam.Minden a hangulattòl függ. Viszont amikor rendesen hajtottam, gyakorlatilag az egèsz szabadidőmet felàldoztam rà ès sajnos az iskolàt is. Sajnos szerintem ez a fajta ''hobbi'' nem működik àldozatok nèlkül.